A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem diplomát, majd az egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján kezdtem meg a szakorvosi képzést.
Az egyetem utolsó évében mentőtisztként az OMSZ budafoki mentőállomásán dolgoztam.
Nőgyógyász szakorvosi képzésem mellett tovább folytattam a mentőzést, majd a tűzoltóság készenléti szolgálatánál végeztem szolgálatot mentőtűzoltóként.
PhD fokozatomat a Semmelweis Egyetem doktori iskolájában 2009-ben szereztem a "Sejtkapcsoló fehérjék expressziós profilja méhnyak praemalignus elváltozásaiban és méhnyakrákban" című értekezésem megvédésével.
2012-ben egyetemi adjunktusi címet szereztem, majd 2020-ban habilitált docens lettem a Semmelweis Egyetem Női Klinikáján.
Munkám során mindig fontosnak tartottam a betegségek megelőzését és felhívni a páciensek figyelmét erre.
2007-ben vezetője lettem Magyarország első HPV centrumának, ahol kimondottan a HPV okozta megbetegedésekkel, ezen belül is a méhnyakrák megbetegedéseivel és a daganatok megelőzésével foglalkoztam.
Elkötelezett vagyok az egészséges életmód hirdetésével kapcsolatban, amelynek tapasztalatai a gyógyító munkámban is tükröződnek és ezzel a szemlélettel állok kismama pácienseim és nőgyógyászati betegeim rendelkezésére.
Medica Bella rendelő: Budapest XII. kerület, Fodor utca 71
https://medicabella.hu/bejelentkezes/
Instagram:https://www.instagram.com/drsobelgabor/
Nagyon elégedett vagyok a szolgáltatással és a szalonnal önmagában is! A kezelés alatt végig figyelmesek voltak és profi módon bántak velem. A kezelés pihentető és kellemes volt, és az eredmény is mesés! Az itt dolgozó kozmetikusok kedvesek és barátságosak, mindent elmagyaráztak, amit érdemes tudnom a kezelésről és az utóápolásról, még az otthoni bőrápolásra is adtak tanácsot. Biztosan visszatérek, és mindenkinek szívből ajánlom!
egy hónapja
Ez a kozmetikai szalon maga a tökéletes szépség és kényeztetés otthona. A modern, elegáns környezet és a professzionális szakemberek garantálják a luxus élményt minden kezelés során. A prémium minőségű termékekkel végzett kezelések nemcsak látványos eredményt hoznak, hanem igazi feltöltődést is nyújtanak a testnek és léleknek egyaránt. Minden apró részlet a vendégek kényelmét és szépségét szolgálja – egyszerűen kihagyhatatlan élmény!
egy hónapja
Első osztályú, személyre szabott kozmetikai kezelések és sminktetoválások minden korosztálynak, elegáns környezetben. Felkészült, barátságos szakemberek, akik személyesen Rád figyelnek. Az otthoni ápolásra való állandó, minőségi kozmetikumokat sok éve használom és abszolút elégedett vagyok velük.
2 hónapja
Nagyon színvonalas, exkluziv környezet fogad, nagyon kedvesek, segítőkészek a lányok, a kezelések szuperek, nagyon hatékonyak. Csak ajánlani tudom!
egy hónapja
Professzionális kezelések, minőségi anyagok, csodálatos környezet! Csak ajánlani tudom 😍
egy hónapja